Szombat reggelre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt újabb 8 beteg, a halálos áldozatok száma így már 85.
Az Origo úgy tudja, már 8-an meghaltak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban. Információink szerint a Karácsony Gergely-féle városvezetés március vége óta nem is járt az intézményben, ahol már 189 ember kapta el a fertőzést.
A járvány miatt másfél hónapig nem közlekedtek tehervonatok Kína és Magyarország között. Most többek között a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök is érkeztek péntek este.
A Korányi és a Szent János Kórház fogadta be az újabb betegeket a Pesti úti idősek otthonából. Az idős emberek jól vannak, többüknek nincsenek tünetei sem - mondta Müller Cecília. Azokat, akik az otthonban maradtak, elkülönítik, és megkezdik az épület fertőtlenítését.
Elvileg a zárlatot követően nem kerülhetett be a fertőzés az idősotthonba. Minden intézmény megkapta az eljárási rendet, amit be kell tartani. Fontos, hogy az egészségügyi ellátás biztosított legyen ezen intézményekben - mondta Müller Cecília.
Ki fogják vizsgálni, hogy történt-e valamilyen hiba, ami akadályozhatta a fertőzöttek felismerését az intézményben - hangsúlyozta a tisztifőorvos.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlevéssel vezessük le a stresszt - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos. A szokásaink jók, szépek, követendőek, de azt javaslom, a nehezebb ételeket most kerüljük - mondta.
Próbáljunk úgy ünnepelni, ahogy most lehet - mondta Müller Cecília, és áldott ünnepeket kívánt.
5,1 millió maszk, 20 ezer teszt és 5 ezer kesztyű érkezett az országba - hangzott el.
2062 bírságot szabtak ki és 2082 feljelentést tettek a kijárási korlátozások megsértése miatt.
Egy 59 éves koronavírussal fertőzött férfi úgy döntött, kisétál az Uzsoki Kórházból. Később visszatért, megbírságolták.
Nagyon hasonlítanak a tünetek az influenzához: láz, fejfájás, izomfájdalom, légszomj és fulladás. Bizonyos krónikus betegség, életkor esetén azonban eltérhetnek. Aki lázat, légszomjat tapasztal, keresse meg az egészségügyi ellátót - mondta Müller Cecília.
Ha a Pesti úti otthonban megbetegedett embereket kivonjuk az országos statisztikai adatokból, akkor is több a megbetegedés, felgyorsult a járvány terjedése.
Minden lazulás a fertőzések számának emelkedéséhez fog vezetni. Ezért kérem, tartsák be a húsvéti ünnepek alatt is a korlátozásokat - hangsúlyozta Müller Cecília.
Az ingyenes parkolással kapcsolatban elhangzott, hogy ez nem azt jelenti, hogy az utcára hívják az embereket.
A tiltott helyen történő várakozás nem mentesül a díjak alól, szabálysértéseket fognak indítani.
Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.