Ilyen sok új koronavírusost még nem regisztráltak Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Ukrajnában péntekre, egy nap alatt 12 új esettel, 69-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 311-gyel 2203-ra emelkedett. Ez mind a fertőzöttek, mind a halálos ádozatok számának tekintetében az eddigi legmagasabb napi növekedés - közölte az egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A betegségből eddig 61-en gyógyultak fel. Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos mindazonáltal pénteken az 1+1 tévécsatorna műsorában úgy vélekedett, hogy

Ukrajna elkerülheti a fertőzés terjedésének kicsúcsosodását, amit korábban április 14-15-re jósoltak matematikai modellezéssel,

amennyiben a lakosok betartják a korlátozó intézkedéseket.

Arszen Avakov belügyminiszter Facebook-bejegyzésében elismerte, még nem tudja, mikor oldhatók fel a korlátozások Ukrajnában, csak remélni meri, hogy májusban enyhíthetők, és talán nyárra visszatérhet az ország, a gazdasági élet a normális kerékvágásba.

- fogalmazott.

Dmitro Kuleba külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy jelen állás szerint több mint 8800 ukrán kéri hazavitelét külföldről. További mintegy 6230 ukrán állampolgár viszont kész arra, hogy külföldön várja meg az ukrajnai karantén feloldását.
Az ukrán határőrszolgálat pénteken arról számolt be, hogy az előző napon 25 olyan személyt tartóztattak fel - 19-et a lengyel-ukrán, hatot az orosz, illetve a fehérorosz határon -, akik külföldről való belépésük után nem tartották be a 14 napos önelszigetelést, és újból ki akartak utazni az országból.

A hatóság közlése szerint ez szomorú rekord, korábban legfeljebb napi hét ilyen szabálysértést regisztráltak.

Ráadásul 17-en közülük egy teljes napot sem töltöttek el Ukrajnában, máris újra ki akartak utazni külföldre.