Századvég: A szabályok betartása életeket menthet

koronavírus, járvány, vírus, Budapest, távolságtartás, közlekedés, gyógyszertár, patika, sorbanállás
Vágólapra másolva!
Ahogy az országos tisztifőorvos, Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján felhívta rá a figyelmet, Budapest góccá válhat, amennyiben a lakosság nem tartja be a korlátozásokat. Ezen felül a fertőzöttek számának növekedése azzal a következménnyel is jár, hogy növekszik a megfertőződés esélye, így egyre nagyobb veszélybe kerül mindenki. Ezek alapján könnyen belátható, hogy az elkövetkezendő időszakban fokozott jelentősége lesz a bevezetett korlátozások, óvintézkedések pontos betartásának - olvasható a Századvég közleményében.
Vágólapra másolva!

Ha országosan nézzük április 1-től a napi új fertőzöttek számának alakulását, jól látható az időben megtett korlátozó intézkedések kedvező hatása, hiszen még mindig 8 nap a fertőzöttek duplázódásának időtartama. Részletesebb területi bontásban vizsgálva az adatsorokat azonban aggasztó változás körvonalazódik: Pest megyében és főként a fővárosban az elmúlt három napban 20 százalékkal, vagy annál is magasabb mértékben emelkedett a százezer lakosra jutó új fertőzöttek aránya az előző napokhoz képest.

Így Budapesten – lakosságszám-arányosan – naponta annyi új beteget diagnosztizálnak, mint vidéken 4-5 nap alatt!

Az egyre meredekebben gyorsuló budapesti fertőzöttségi számok pedig inkább az exponenciális növekedés irányába visznek, ami egyet jelenthet a járvány berobbanásával.

Forrás: Századvég

Még aggasztóbb a fővárosban élők helyzete, ha számításba vesszük azt, hogy itt négyszer nagyobb a fertőzöttek aránya a vidéki átlaghoz képest. Másként fogalmazva:

Budapesten a lakásunkat elhagyva négyszer nagyobb az esélyünk, hogy COVID-fertőzöttel kerüljünk kapcsolatba.

Tovább ront az itt élők helyzetén, hogy – a külföldi példákat látva – tipikusan a több milliós metropoliszok a járványgócok kialakulásának melegágyai, hiszen itt a legnagyobb a népsűrűség. A gyorsuló növekedés egyik lehetséges oka az állampolgári fegyelem és veszélyérzet lanyhulása lehet, ambivalens módon éppen a korábbi szigor pozitív hatásainak köszönhetően.

Összefoglalva: a Budapesten élők jelenleg nagyobb kockázatnak vannak kitéve, ugyanakkor a járvány terjedésének lassítása a kijárási korlátozás és a szabályok betartásával még megvalósítható.