EMMI: Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését

Koronavírusos beteget ápolnak a Szent Imre Kórházban
Vágólapra másolva!
Az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az egészségügyi szolgáltatók rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Vágólapra másolva!

A kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását,

így július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kap 160 ezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó.

Az ellenzéki sajtótermékekben megjelent álhírek az egyszeri bérkifizetés részleteiről nem értékelhetők másként, mint hangulatkeltésként, hogy elvegyék a figyelmet arról, hogy Semmelweis-napra az egészségügyi ágazat szereplői ebben a rendkívüli juttatásban részesülnek - írták.

Illusztráció Fotó: Talán Csaba

Az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy a juttatásra jogosult dolgozóikat lejelentsék, ezt nem a dolgozóknak maguknak kell megtenniük. Az egészségügyi dolgozók jutalmának kifizetési kérelmét - a bérkiegészítéshez hasonlóan - a szolgáltatók adminisztrációs rendszerén keresztül kell rögzíteni.

Mivel a jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés számára is csak egyszer történik meg,

ezért az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az adatokat dolgozónként szükséges rögzíteni.

Ezt a jelentést az egészségügyi szolgáltatók végzik, és nem jelentkezhetnek adminisztrációs többletteherként, hiszen már kialakított gyakorlatuk van az ehhez hasonló intézkedések végrehajtásban.

A közfinanszírozott ellátást végző, de magán fenntartású szolgáltatók számára pedig így nyílik lehetőség az egyszeri rendkívüli juttatás kifizetésére. Az intézkedés gördülékenységét az is jelzi, hogy a közel 11 ezer érintett szolgáltatóból, pár nap alatt, már 3 ezer leadta az igényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek - írják a közleményben.