szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A rendőrök több mint ezer flakon Antiviral Plus-t foglaltak le Budapesten, amit egy horgászcsalival foglalkozó férfi és a lánya gyárthatott le.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Az ügyészség csütörtökön indítványozta annak a négy gyanúsítottnak – egy apának és lányának, valamint a céges hátteret biztosító megbízóiknak – a letartóztatását, akik a járványügyi veszélyhelyzet alatt fertőtlenítőszer üzemet működtettek a X. kerületben.

A közleményben azt írják, a gyanúsítottak kézfertőtlenítésre alkalmatlan terméküket hatósági bevizsgálás és tanúsítvány nélkül, a vevőket megtévesztve adták el.

Az ügyészség azért indítványozta a letartóztatást, mert mind a négy személynél fennáll a bűnismétlés veszélye. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája holnap dönt a letartóztatásról.

A police.hu szerint a rendőrök kedden mentek ki a kőbányai házhoz, mert azt az információt kapták, hogy ott hamis fertőtlenítőszert készítenek, amit azután ismerősökön keresztül eladnak.

A háznál több emberrel találkoztak, akik épp a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy a kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A házban a rendőrök házkutatást tartottak, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer legyártott, eladásra váró „Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a „fertőtlenítőszer” gyártásával, mert

az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik.

Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, a 47 éves B. Erika pedig bement a X. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A csalással okozott kár több mint 22 millió forint.