Tóth Richárd
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

Döntött Orbán, a korlátozást hetente vizsgálják majd felül.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A kijárási korlátozás idejét határozatlan időre hosszabbítják meg – jelentette be Orbán Viktor. Ezt hetente vizsgálják majd felül.

Sokak véleményét kérte ki a döntés előtt, beszélt járványügyi szakemberekkel, tudósokkal, polgármesterekkel, rendőrökkel. A bejelentő videóban Orbán azt mondta, az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak, sikerült lelassítani a járvány terjedését. Ennek fényében hozták meg a döntést.

A polgármestereknek külön lehetőséget adnak, hogy húsvét idejére – tehát hétfőn 24 óráig – a saját településükre, városukra nézve további szigorításokat vezessenek be. A turisztikai célpontok polgármesterei már döntöttek is, több helyen bekeményítettek, illetve Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is célzott már arra, a sűrűn és gyakran látogatott helyeknél szigoríthatnak. Orbán most erre húsvét végéig felhatalmazást adott nekik.

Karácsony később a hvg.hu-nak azt mondta, a főváros egyelőre nem tervezi a kijárási tilalom bevezetését, majd a közösségi oldalán arról írt, hogy "ha a rendőrség úgy ítéli meg, hogy szigorúbb korlátozásokra van szükség, a döntést azonnal meghozom."

A miniszterelnök mindenkit arra kért videójában, tartsa be a korlátozó intézkedéseket és figyeljen az idősekre.

Azt kérem, hogy fogadjuk el, ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak – mondta.

Bejelentését azzal zárta: vigyázzunk egymásra.

A döntése előtt Orbán meghallgatta a csütörtöki operatív törzs ülésének jelentéseit – a korábbi hírek arról szóltak, már szerdán közli, mi lesz a kijárási korlátozással –, majd járványügyi szakértőkkel egyeztetett bejelentése előtt. De járt a miniszterelnök kórházban is, koronavírusos betegeket látogatott meg, tájékozódott.

Hiány rendből, fegyelemből

Az operatív törzs tájékoztatóin napok óta arról beszéltek, hogy Budapesten berobbanhat a járvány – a fertőzöttek nagyjából hatvan százaléka a fővárosban és Pest megyében van –, amin az sem segít, hogy a törzs elmondása szerint a jó idő miatt a budapestiek kevéssé tartják be a kijárási korlátozásokat. Müller Cecília kedden egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha ez a tendencia folytatódik, gócponttá válhat Budapest. De Kovács Zoltán államtitkár is arról beszélt szerdán este az M1-en, hogy:

fellazult a rend.

Az adatok is azt mutatták, és a személyes érzékelés is arra utalt, hogy szerdán egy normális napnak megfelelő forgalom volt az utcákon, ami nem jó jel – mondta. A lazulás pedig szerinte tükröződni fog a számokban is.

A csütörtök reggeli információk alapján újabb nyolc halottja van a koronavírusnak Magyarországon, az elhunytak száma ezzel 66-ra emelkedett. Az igazolt fertőzöttek száma pedig 980, az emelkedés itt egy nap alatt 85. A fertőzöttek közel fele budapesti.

Orbán csütörtökön virológusokkal egyeztetett
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Kormányülés, polgármesteri szigor

A szerdai kormányülésre, ahol téma volt a korlátozás jövője, hivatalos volt Karácsony Gergely főpolgármester és Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke is. Ugyanis a kormány a döntés előtt szerette volna a helyhatóságok vezetőinek, különösen a főváros és a nagyobb városok vezetőinek a véleményét ismerni. Budapest főpolgármestere már egy nappal azelőtt, hogy Orbán a rádióban beszélt a kijárási korlátozásról, március 26-án arról beszélt:

elkerülhetetlen lesz a korlátozás.

Gulyás, Karácsony és Szita szerdai tájékoztatóján Budapest főpolgármestere azt mondta, még legalább egy hónapig fenn kell tartani a kijárási korlátozást. De tudja, a kérdésben a végső döntés a kormányé.

Szita Károly pedig azt mondta, a nagyvárosoknak is az a véleményük, hogy a mostani kijárási korlátozásokat minimum fenn kell tartani. De hozzátette, a szigorítás sem ördögtől való. Ugyanis a jó idő miatt lazul a fegyelem szerinte. Több javaslatot is tettek a kormánynak, amiket Orbán meghallgatott és jó néven is vett, bízik benne, ezek végül visszaköszönnek a végső döntésben.

Később Karácsony egy másik sajtótájékoztatón szerdán arról beszélt, húsvétra erősebb korlátozó intézkedések jöhetnek – ő így érezte a kormányülésen elhangzottakat. A főváros maga is hozhat korlátozó intézkedéseket, lezárhatják a népszerű közterületek – például a Városliget, a Normafa – parkolóhelyeit, valamint a Margitsziget lezárása is felvetődött.

Az önkormányzatok már Orbán bejelentése előtt bekeményítettek, a turisztikai célpontoknál további korlátozásokat vezettek be:

Bekeményítenek a turisztikai célpontoknál az önkormányzatok, lezárások jönnek

További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte, így a Balaton-parti városokban is. A Velencei-tó, a Dunakanyar és a Tisza-tó települései is azt kérik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén mindenki maradjon otthon.

Korlátozás, alapos indokkal

Orbán Viktor március 27-én jelentette be a Kossuth rádióban, hogy másnaptól, 28-tól április 11-ig kijárási korlátozásokat vezetnek be Magyarországon. Akkor a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ebben az időben az otthonokat csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása miatt lehet elhagyni, alapos indokkal, de a korlátozás Orbán szerint arányos és szükséges, megfelel a külföldi mintáknak. Hozzátette, a szociális távolság (másfél méter) megtartásával az egészségügyi sétát lehetővé tették.

Orbán csütörtökön virológusokkal egyeztetett
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Később arról, hogy mi az alapos indok, külön kormányrendelet jelent meg, bevezették a sávos vásárlást, hogy az idősek külön időpontban tudjanak boltba menni, de alapos indok lett a fodrász és a manikűrös meglátogatása is.

Múlt pénteki rádióinterjújában Orbán már arról beszélt, tudja, jön a húsvét és sokan útnak indulnának az országban. "Nehéz helyzetben vagyunk, szerdán tervezem, hogy döntést hozunk a kijárási korlátozások jövőjét illetően" – mondta akkor. Úgy folytatta akkor:

én megvárom a szerdát, és akkor a szerdai orvosi, járványügyi és rendőri jelentések alapján szeretnék majd döntést hozni arról, hogy meg kell-e ezt hosszabbítani. Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes.