Családja kiirtásával fenyegette élettársát egy szegedi férfi

rendőrség, rendőrautó
Vágólapra másolva!
Miután megromlott a kapcsolatuk egy férfi nem volt hajlandó elköltözni egy nőtől, sőt, rendszeresen fenyegette és az is előfordult, hogy megverte. Szombaton hívta a rendőröket, hogy újra bántotta a férfi. 
Vágólapra másolva!

A pár 2011 óta élt élettársi kapcsolatban egy szegedi lakásban. A kapcsolatuk folyamatosan romlott, 2017-ben vége lett. Ekkor a nő arra kérte a férfit, hogy költözzön el, aki erre nem volt hajlandó.

A férfi idén március elején azzal fenyegette meg a nőt, hogy kiírtja az egész családját és a gyerekeket is megöli.

Azzal is többször megfenyegette, hogy elmegy a gyerekekkel együtt és a nő soha többé láthatja majd őket.

Április 4-én, múlt héten szombaton a férfi otthon volt, a berendezést ütötte, közben fenyegette a nőt, aztán lökdösni kezdte és meg is ütötte.

A nő másnap feljelentette a rendőrségen.

Forrás: Police.hu

A férfi ellen zaklatás miatt indult eljárásban az ügyészség azt javasolta, hogy a bíróság 4 hónapra rendelje el a távoltartását a lakástól és a nőtől is. Az ügyben a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – írja közleményében a Csongrád Megyei Főügyészség.