A támadók és a családtagjai nagyjából három éve, önkényesen beköltöztek a kőbányai MÁV-telep elhagyatott épületeibe. Még a környéken élő hajléktalanok és félnek tőlük. Amikor a Blikk ott járt, a bűnpártolással vádolt D. Éva sikítva szaladt be a házba.
Ő volt az, aki végignézte a gyilkosságot, majd elrejtette a kést, amivel megölték a férfit.
A gyilkos, L. János öccse is előjött.
Úgy tudom, a bátyám, Jani csak meg akarta simogatni azt a kiskutyát, de a gazdája emberkedett. Az az igazság, hogy aznap épp a húgom születésnapját ünnepeltük. A bátyám részeg volt, ezért szúrta le a srácot. Nem kellett volna
– mondta a férfi a lapnak. Másnap a lánya látta az interneten, hogy mi történt. Elmondása szerint a testvére nagyot hibázott, amiért meg kell kapnia a büntetését.
A férfi úgy tudja, hogy az épületek tulajdonosa megengedte a bátyjának, hogy ott lakjon, cserébe azért, hogy rendet tart.
Ehhez képest mindenhol bokáig áll a szemét, az ajtók lánccal vannak bezárva, az ablakok ki vannak törve, az üveg helyén matracok fogják fel a szelet.
L. János nővére azt mondta a Blikknek, hogy a gyilkosság másnapján ismeretlenek rájuk támadtak és megfenyegették őket.
Arra riadtunk, hogy vasárnap délután három férfi és egy nő betöri az összes ablakot és gázsprét fúj be a szobába. Azt mondták, megöltük a kutya gazdáját, ők pedig ránk gyújtják a házat. Egész éjjel semmit nem aludtunk. Mi közöm ahhoz, hogy a bátyám mit csinált? Hogy tettünk-e feljelentést? Minek? Még a rendőrök se jönnek ki ide
– mondta a nő.
Ahogy korábban megírtuk, péntek este egy 25 éves férfi a barátjával és a kutyájával utazott a 28-as villamoson az Orczy térnél, amikor két férfi és egy nő beléjük kötött.
Meg akarták simogatni a kutyáját, de a férfi ezt nem engedte a koronavírus miatt. Erre a 43 éves L. János kést vett elő és szíven szúrta a férfit, aki a helyszínen meghalt.
A kutyája, Pepsi a következő megállónál leugrott a villamosról és elszaladt. A késelő társa, D. Károly leütötte a leszúrt férfi barátját.
A rendőrség 23 percen belül elfogta a tetteseket. Az eltűnt kutyát hétfőn találta meg egy nő az egyik VIII. kerületi óvoda udvarán.