A bértámogató programot kiszélesítették, a jelentkezők száma nő

koronavírus, illusztráció, kijárási korlátozás feloldása, vidék, nyitás, kinyitottak az üzletek, terasz, balatonpart, balaton, Balatonfüred
Balatonfüred
Vágólapra másolva!
A munkahelyteremtő támogatásokról további döntések születnek a közeljövőben - hangzott el az Operatív Törzs tájékoztatóján. Szó volt arról is, hogy kedvezőek a járványügyi adatok. Abban sincs változás, hogy a zárt intézményeket leszámítva is Budapesten van a legtöbb fertőzött.
Vágólapra másolva!

Magyarország kormánya elkötelezett, hogy a járvány miatt elvesztett munkahelyek helyett minél több újat tudjon teremteni – mondta el Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette,

– ismertette. Fejér és Veszprém megyéből, illetve a fővárosból érkezett a legtöbb igény.

Balatonfüred egy hete, amikor kinyitottak a kávézók, éttermek (illusztráció) Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nemcsak a kis- és közép, hanem a nagyvállalkozások is igénybe veszik a programot, egy cég például 744 dolgozójából 730 főre százmillió forint támogatást igényelt, így minden dolgozó 135 ezer forintos állami támogatásban részesül.

A munka.hu oldalon további részletekről lehet tájékozódni.

Az államtitkár kitért rá: a kutatás-fejlesztésben dolgozók is jelentősen segítik a gazdaság újraindulását, így ezt az ágazatot kiemelten támogatja a kormány. Eddig 7200 főre adtak be támogatási kérelmet, ezek összege elérte az 5,2 milliárd forintot. Ebben az ágazatban a kisvállalatok a legaktívabbak – jegyezte meg.

A munkahelyteremtő támogatásokról további döntések születnek a közeljövőben

– hívta fel a figyelmet Bodó Sándor.

Kedvező járványügyi adatok

Kedvezőek a járványügyi adatok Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolója alapján, hiszen mindössze 28-cal nőtt az új koronavírussal fertőzött személyek száma, és kevesebben – öten – haltak meg, mint az utóbbi időben.

Felhívta a figyelmet:

Szavai szerint fontos a személyi higiéniai ismeretekre – köztük a hatékony kézmosásra – minél előbb megtanítani a kisgyermekeket. A tisztifőorvos könnyen fertőtleníthető játékok használatát ajánlotta, s a rendszeres szellőztetés jelentőségét is hangsúlyozta. FFP2 és FFP3-as maszkok használatát nem tanácsolta Müller Cecília, mivel a fertőzött személy környezetét nem védi az eszköz. Folyamatosak a biztonsági intézkedések és ellenőrzések.

Továbbra is Budapesten van a legtöbb fertőzött (illusztráció) Fotó: Csudai Sándor - Origo

Újabb védőeszközöket kaptak a kórházak

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt,

– tette hozzá.

A személyforgalomban Ausztriából hazaérkezőket mostantól Alsószölnök és Jánossomorja határátkelőhelyen is várják, reggeltől estig.

Az alezredes azt is elmondta, újabb házi karanténban lévők vállalták önként a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését, már több mint 700-an, és 11 053 karantén van érvényben összesen.

Vidéken is figyelik a rendőrök a védelmi távolság betartását, az idősávok figyelembevételét, az elmúlt 24 órában 55 fővel szemben kellett intézkedni – ismertette Kiss Róbert.

Valószínű, de nem bizonyos a SARS-CoV2 visszatérése

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta

Egy lehetséges újabb járványhullámmal kapcsolatban úgy fogalmazott: bár valószínű a SARS-CoV2 visszatérése, ám nem tudható biztosan, hogy ez bekövetkezik-e.

A vidéki járványkórházak működéséről Müller Cecília azt mondta,

Újságírói kérdésre a tisztifőorvos azt mondta, a vírus nem tűnt el, továbbra is köztünk van, így teljes óvatossággal kell bevezetni az élet újraindítását. Továbbra is kérik a védőtávolság megtartását, az arc és az orr eltakarását, mert nem lehet tudni, hol üti fel még a fejét a vírus – figyelmeztetett.

Kiss Róbert azt kérte, külföldi tartózkodás után az állampolgárok látogassanak el a konzuli honlapra, és ott tájékozódjanak a beutazás feltételeiről. Ha koronavírus-gyanú nem merül fel, akkor is hatósági házi karantént kérnek a beutazótól, kivéve, ha ez külföldön már megtörtént.

Tilos tesztet árulni az interneten

A tisztifőorvos elmondta: a vérplazmadonornak pontos eljárásrend mentén lehet jelentkezni, a részletek a koronavirusplazma.hu weboldalon elérhetők. Összességében hasonló szabályok vonatkoznak ebben az esetben is, mint a véradásnál, s a 18-60 éves korosztály jelentkezésére számítanak elsősorban.

Az interneten tilos teszteket értékesíteni – hangsúlyozta Müller Cecília, így értelemszerűen nem érdemes vásárolni sem innen, hiszen nincs rá garancia, hogy valóban hiteles eredményt ad. Ha ilyet észlelnek, kérem, jelentsék be – mondta Müller.

A tisztifőorvos megismételte:

Mint mondta, bíznak abban, hogy a város lakosságában is folyamatosan csökken a fertőződések száma, és ennek ismeretében hozzák meg a további intézkedéseket.