Bejelentette visszavonulását Szabó Bence és Furkó Kálmán

MH/ MTI
2024. április 27. szombat. 18:48

„Tudunk örülni ennek az ezüstéremnek, mégpedig amiatt a környezet és hangulat miatt, ami most körülvesz minket. Mikor elkezdtünk evezni, akkor azért még nem gondoltunk volna arra, hogy egy ilyen verseny lehet a nemzetközi pályafutásunkban az utolsó. Hazai közönség előtt egy olyan Európa-bajnokság, ahol tényleg Európa legjobbjai vannak jelen és annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni, egy ezüstérmet azért csak sikerült bezsebelni és mindent, ami bennünk volt, azt ki tudtuk adni. Ezt az ezüstérmet szerettük volna a közönségnek, a családunknak és elsősorban magunk miatt megnyerni” – mondta Furkó Kálmán, majd hozzátette, hogy a pénteki pályaválasztó futamban meglepték őket az osztrákok, és a döntőben sem tudtak ellenük megoldást találni.

„Nekünk bevált az, hogy egy picit gyengébb kezdéssel indulunk, és a végén tudunk mindig a mezőny elejére felzárkózni, most viszont olyan távolságban voltak az osztrákok, hogy erre nem volt lehetőségünk” – hangsúlyozta a döntő után a 26 éves Furkó, majd csapattársa, Szabó Bence hozzátette, hogy meglepte őket a moldáv páros, amely nagyon sokáig – nagyjából 1300 méterig – rájuk tudott tapadni, de egyáltalán nem pánikoltak és a táv második felében sikerült megelőzniük a moldáv hajót.

Utoljára versenyzett együtt tehát nemzetközi porondon a 2021-ben és 2022-ben Európa-bajnok, valamint 2022-ben és 2023-ban világbajnoki ezüstérmes könnyűsúlyú kettes egység, ezt pedig a döntőjük után jelentették be a mix zónában, még az eredményhirdetés előtt. A magyar páros ugyanakkor kiemelte, ezt a döntést már hónapokkal ezelőtt meghozták, de hazai szinten még szívesen versenyeznének.

Furkó Kálmán az MTI-nek azt is elárulta, hogy már az élsport mellett elkezdett részmunkaidőben testnevelő tanárként dolgozni, de edzői ambíciói is vannak, így a későbbiekben sem akar eltávolodni a sportágtól. Szabó Bence szerint visszavonulásuk egyik indoka, hogy a párizsi olimpián szerepelnek utoljára a könnyűsúlyú versenyszámok és csapattársával ellentétben ő nem szeretne edzőként tevékenykedni.

Írta a Magyar Hírlap