Jobb, mint Kréta vagy Santorini: 8 paradicsomi görög sziget, ahol nem vár hatalmas turistatömeg
Ezeket a varázslatos görög szigeteket kevesebben ismerik a zsúfolt turistaközpontoknál.
Görögország rendkívül népszerű úti cél nyaranta a magyar turisták körében, általában Horvátországot és Olaszországot követi a sorban. Az ország temérdek szigetéből ugyanakkor csak néhány felkapottat ismer a többség.
A mediterrán hangulatú, varázslatosan szép szigetek már önmagukban is magával ragadják az embert mesés tengerparti panorámáikkal, természeti kincseikkel, esetleg történelmi látnivalóikkal.
Görög szigetek tömeg nélkül
Nyaranta rengetegen célozzák meg a görög szigetvilágot, hogy örök élményeket szerezzenek a csodálatos helyszíneken, ám azt már kevesebben tudják, hogy az országhoz mintegy 1300 sziget tartozik, melyből 170 lakott, alaposan bejárni mindet talán egy élet is kevés lenne. Korábbi cikkünkben még több európai szigetet megismerhetsz, amelyek repülővel közvetlenül is elérhetők Budapestről.
A gyönyörű, ám túlzsúfolt Santorini, Kréta vagy Korfu után érdemes a kevésbé ismert, nyersebb, de nyugodtabb úti célokat is felkeresni.
(Képek: Getty Images Hungary.)
8 gyönyörű olasz város, ahova közvetlen járat visz: pár óra alatt ott lehettek
Ezekbe a mesés olasz városokba gyorsan és átszállás nélkül juthattok el repülővel.
ElolvasomAz anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció