Bűnügy
Rendszeresen drogozott és egy szektába is beállt az Újpesten rendőrt késelő férfi
A támadót végül a megsérült rendőr társa terítette le.
2020.12.29 08:00ma.huTeljesen kiszámíthatatlan volt a viselkedése, ezért az egész utca rettegett M. Pétertől (†35), aki szenteste reggelén Újpesten egy 25 centis bajonettel támadt a járőrre. A feltehetőleg drog hatása alatt álló támadót végül a megsérült rendőr társa terítette le.
A Blikk szerint a férfi azt követően költözött vissza Délegyházáról édesanyja újpesti otthonába, miután felesége, a férfi rendszeres droghasználata miatt kiadta párja útját.
"Szerencsére már nem lakik Délegyházán, nem bírtuk, mert hol mosolygott, hol agresszív volt. Nagyon drukkoltunk, hogy az asszony dobja ki, mert tönkretette az ő és a pici életét is. A drog mellett mostanában valami szektába is beállt, s mondogatta, hogy a Covid elől elviszi oda a gyereket. Persze, az anyja észnél volt, kapásból nemet mondott" - szólalt meg a Blikknek egy, az utcában élő középkorú nő.
A lap azonban elérte a késelő volt élettársát is, aki azt állítja: "Péter nem volt rossz ember".
A Blikknek egyébként az ismerősök azt mondták, nem tartják kizártnak, hogy a férfi szenteste napján már annyira elkábította magát, hogy nem talált haza, vagy éppen azt hitte, a saját ajtajukon dörömböl, miközben egy idegen lakásba próbált bejutni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06