A kormány múlt heti döntése alapján a hiteltörlesztési moratórium mellett a Diákhitel Plusz igénylésére nyitva álló időszak is meghosszabbodik fél évvel, 2021. június 30-ig. A teljesen kamatmentes és szabad felhasználású Diákhitel Pluszt
minden 55. évét be nem töltött, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatal igényelheti maximum félmillió forint összegben.
Az igényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után maximum 5 éven belül kell visszafizetnie – hangsúlyozta Magyar Péter.
A Diákhitel Központ legújabb terméke jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen romló munkaerőpiaci és gazdasági környezetben ne nőjön drasztikusan azon fiatalok száma, akik az átmeneti pénzügyi nehézségeik miatt a felsőoktatási tanulmányaik felfüggesztésére kényszerülnek.
A terméket fél év alatt mintegy 30 ezer hallgató igényelte, jellemzően a maximális, félmillió forintos összegben
– tette hozzá a vezérigazgató. Kiemelte: a második hullám erősödése és az online oktatás bevezetését követően naponta több mint száz igénylés érkezik a központhoz. Felmérésük szerint a hallgatók fele a lakhatására fordítja az igényelt hitelt, de a kialakult bizonytalan helyzetben egyre növekvő arányban tekintenek biztonsági tartalékként a Diákhitel Pluszra.
2020 rendkívüli év volt a szervezet történetében, hiszen még sosem volt ekkora szükség a Diákhitel Központ által nyújtott segítségre, mint idén.
A társaság 2001-es alapítása óta nem fordult elő, hogy egy évben több mint 32 milliárd forint hallgatói hitelt folyósítsanak
- írják közleményükben.
A járvány magyarországi felbukkanása óta azon dolgozunk, hogy a hallgatókat egyre sokoldalúbb és egyre kedvezőbb feltételekkel támogassuk"
- hangsúlyozta Magyar Péter vezérigazgató, aki hozzátette, hogy a diákhitelezésre érvényes családi kedvezmények miatt már mintegy 5000 édesanyának tudták összesen 5 milliárd forint értékben a diákhitel-tartozást elengedni a második és harmadik gyermek megszületését követően.