Kormányszóvivő: A cél a munkahelyek megtartása és újak teremtése

SZENTKIRÁLYI Alexandra
Budapest, 2020. február 13. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. február 13-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A kormány célja, hogy megtartsa a munkahelyeket, és azok helyett, amelyek a koronavírus-járvány következtében megszűntek, újakat teremtsen - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

A szóvivő emlékeztetett, 660 milliárd forintot különítettek el a járvány elleni védekezésre - mint például eszközök beszerzésére -, de van egy gazdaságvédelmi akcióterv is, amiről a következő napokban adnak részletes tájékoztatást a kormány tagjai.

- tette hozzá Szentkirályi Alexandra.

Portálunk írta meg először, hogy a dél-koreai SK Innovation, amely eddig 177,5 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és 750 magyar embernek ad munkát, újabb nagyberuházást fog végrehajtani, 238,5 milliárd értékben. Ennek következtében az elektromos járművekbe akkumulátorokat gyártó cég két magyarországi gyárában összesen 2500 embert fog foglalkoztatni.

Budapest, 2020. február 13. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. február 13-án. MTI/Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Elmondta, a mostani helyzetre nem volt példa az elmúlt évtizedekben, ezért

szükség van az összefogásra és a közös teherviselésre, pártpolitikai szempontoknak nincs helye.

Sajnálatát fejezte ki, hogy még mindig vannak olyan pártok, amelyek a járvány elleni védekezés egyes elemeit próbálják felhasználni politikai haszonszerzésre. "A kormány ezekkel az intézkedésekkel az emberélet megmentését, az egészség védelmét tartja szem előtt" - hangsúlyozta.

Szentkirályi Alexandra megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját, és elmondta, a félmillió forintnyi plusz juttatást még a nyár folyamán megkapják.