Demonstráció
Ezért nem rohanták még le a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a rendőrök
Vajon milyen jogosítványai, eszközei vannak a rendőrségnek arra, hogy "visszafoglalja" a hallgatóktól az épületet.
2020.10.22 14:57ma.huNem tartják a közrendre veszélyesnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalását, ezért nem avatkoztak közbe eddig - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Naranccsal.
A lap arra volt kíváncsi, milyen jogosítványai, eszközei vannak a rendőrségnek arra, hogy "visszafoglalja" a hallgatóktól az épületet.
Mint kiderült: a diákokkal szemben azért nem léptek fel, mert annak törvényi feltételét, a közbiztonság és közrend helyreállítását nem követelte meg a rendőröktől az egyetem elfoglalása.
Amennyiben a törvényi feltételei fennállnak, a rendőr az intézkedési kötelezettsége alapján a Rendőrségi törvény 13. paragrafusa alapján jár el és hajtja végre az adott körülmények között indokolt rendőri intézkedést - mondta el az ORFK.
A rendőrök egyébként nem sértenének törvényt, ha behatolnának az egyetemre, erre joguk van. A törvény nagyvonalúan határozza meg, hol intézkedhetek; gyakorlatilag bárhol, így korlátozás nélkül intézményekben is.
"A rendőr a feladata ellátása során - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - beléphet a magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre, és ott az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával intézkedhet" - idézi a lap az idevágó jogszabályt, ami úgy folytatódik: "Ha a rendőrt az intézkedés megtételében tárgy akadályozza, azt eltávolíthatja, vagy az akadályt más módon elháríthatja".
A Magyar Narancsnak az ORFK azt is elmondta: oktatási-nevelési intézményekkel kapcsolatban a rendőrségnek nincs törvényi kötelessége az iskolaőrségekkel foglalkozó szabályozáson túlmenően. A rendőrségi törvény nem nevesít külön intézkedést sem "tanítást megbénító" személyekkel, sem az intézmény elfoglalását jelentő cselekménnyel kapcsolatban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06