Így forgott a focidrukkeres magyar romantikus vígjáték

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány dacára a tervek szerint november 12-én érkezik a mozikba a Becsúszó szerelem című magyar romantikus vígjáték, aminek rövid werkvideói először az Origón láthatóak. 
Vágólapra másolva!

A filmben

Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik.

A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje. Nagy első játékfilmjével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. Ezt követően számos díjnyertes dokumentumfilmet (Két világ között, Felsőbb parancs, Székely lelemény), valamint a Hivatal című tévéfilmet készítette el.


A film főszereplői Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945).

A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.